nemzetközi hírek
2026-04-21
Betegségek gyógyítását ígérték: engedély nélküli termékekkel verhette át a magyar vásárlókat egy külföldi cég
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a hollandiai iHerb Netherlands BV-vel és amerikai anyavállalatával szemben, feltételezése szerint ugyanis a cégek többek között jogszerűtlenül alkalmaznak egészségre vonatkozó, valamint gyógyhatást tulajdonító állításokat élelmiszer termékeik, illetve étrend-kiegészítőik reklámozása során, valamint azt a benyomást keltik, hogy az általuk értékesített termékek jogszerűen forgalmazhatóak, mindezzel megtévesztve a fogyasztókat.
tovább
2026-04-21
Kimondta az uniós bíróság a végső ítéletet: súlyos vereséget szenvedett az Orbán-kormány a legvitatottabb törvény ügyében
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Újabb pert veszített el Luxemburgban az április 12-én megbukott, Orbán Viktor vezette magyar kormány. Az Európai Unió Bírósága elkaszálta a gyermekvédelminek nevezett törvényt kedden. Az ítélet szerint a jogszabály a kiskorúak védelmére hivatkozva valójában indokolatlanul korlátozza az LMBTI-emberek hétköznapi életének megjelenítését, és ellentétes az Európai Unió alapvető jogaival és értékeivel. A döntés nemcsak politikai kudarc az éppen leköszönő Orbán-kormánynak, hanem azért is különösen é..
tovább
2026-04-21
Fontos határidő közeleg, feszülten figyelnek a befektetők
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A hétfői amerikai kereskedésben elfogyott a lendület a vezető indexekből, a befektetői hangulatot ismét a közel-keleti fejlemények és a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság terhelte, miközben az olajár is megugrott. Ma reggel Ázsiában már valamivel kedvezőbb volt a kép, a japán, dél-koreai és tajvani piacok is erősödtek, az olaj pedig a hétfői ugrás után visszább húzódott. Európában iránykeresés látszik, miközben a befektetők a geopolitikai fejleményekre figyelnek. Elméletben ma járna le a ké..
tovább
2026-04-21
Bemondta az amerikai nagybank, hol zárhatja az évet az amerikai tőzsde
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A J.P. Morgan kedden 7600 pontra emelte az S&P 500 indexre szóló év végi célárát. Ezt a lépést mindössze néhány héttel azután hozták meg, hogy korábban 7200 pontra csökkentették a várakozást. A felfelé módosítás mögött a mesterséges intelligenciához és a technológiai szektorhoz köthető eredménynövekedés áll. Emellett az amerikai–iráni tűzszünet nyomán javuló piaci hangulat is szerepet játszott.
Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio In..
tovább
2026-04-21
Kiszivárgott a belső levél: kiderült, hová költözik a magyar kutatóhálózat vezetősége
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A HUN-REN kutatóhálózat központi részlegeinek jelentős része hamarosan a budapesti Infopark egyik épületébe költözik, amely a Gránit Alapkezelő tulajdonában áll - számolt be a Magyar Hang.
tovább
2026-04-21
Már azt hihette, túl van a nehezén, de ismét össztűz alatt az európai vezető – Van még visszaút?
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint a külügyminisztérium nem tájékoztatta őt arról, hogy Peter Mandelson, Nagy-Britannia tavaly visszahívott volt washingtoni nagykövete megbukott a kinevezése előtti biztonsági átvilágításon.
tovább
2026-04-21
Szivárognak a részletek a SpaceX IPO-ról, 5 milliárd dolláros veszteséget termelt a cég
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A SpaceX bizalmasan benyújtotta tőzsdei bevezetési dokumentumait. Ezekből kiderül, hogy a vállalat rekordméretű, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Emellett Elon Musk egy kettős részvényosztályos struktúrával biztosítaná saját meghatározó befolyását a tőzsdére lépés után is. Kiderültek továbbá az első részletek a cég pénzügyi helyzetéről is.
Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év ..
tovább
2026-04-21
MNB-s vagyon: az ügyészség saját kezébe vette a nyomozást
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A Legfőbb Ügyészség átvette a rendőrségtől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és alapítványai ügyében folytatott nyomozást. A lépés célja az ügyészség szerint, hogy biztosítsák az eljárás szakszerűségét, valamint felgyorsítsák a folyamatot. A nyomozást a továbbiakban a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le.
tovább
2026-04-21
Kiadták a figyelmeztetést: pusztító földrengés csaphat le napokon belül
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Japán északkeleti partjainál 7,7-es erősségű földrengés történt tegnap, ami szökőárriadót váltott ki, és több mint 170 ezer embert kényszerített otthona elhagyására. A Japán Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint a következő napokban még erősebb rengés is bekövetkezhet - írta a BBC.
tovább
2026-04-21
Kétharmadot szerzett a Tisza - Mibe tegyük most a pénzünket?
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Kiütéses győzelmet aratott a 2026-os országgyűlési választásokon a Tisza párt, a politikai földindulás nem csak rövid, de közép- és hosszú távon is alapos átrendeződést hozhat a forint, a hazai állampapírok és a magyar részvények piacán. Adódik a kérdés: hogyan pozícionálják magukat a hazai befektetők? A Portfolio Investment Day 2026 pontosan erre ad választ, profi szakértők segítségével megmutatjuk, hol van még valódi érték, hogy alakítsunk ki ideális portfóliót, hogyan diverzifikáljuk, hogy..
tovább
2026-04-21
Eséssel kezdi a napot a magyar tőzsde
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Miközben az európai tőzsdéken nagyrészt emelkedéssel kezdődött a nap, a magyar piac relatív alulteljesítésben van, kis mínusszal kezdte a napot a BUX.
Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.
tovább
2026-04-21
Fájdalmas hír jött a nyaralóknak: elképesztő drágulást hoz a háború a repülőjegyeknél
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az iráni háború miatti olajellátási zavarok jelentősen megemelték a repülőgép-üzemanyag árát, ami a hosszú távú járatonként utasonként akár száz dollárnál is nagyobb többletköltséget jelenthet – derül ki a Transport & Environment (T&E) szervezet legújabb elemzéséből.
tovább
2026-04-21
Ritkán látott katasztrófa rázta meg a világ egyik legerősebb országának hadseregét: éles bevetés közben robbant fel a harckocsi
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Halálos baleset történt kedden egy japán katonai gyakorlótéren. Egy harckocsi lőgyakorlat közben felrobbant, aminek következtében három katona életét vesztette, egy negyedik pedig súlyosan megsérült - jelentette a Japan Times.
tovább
2026-04-21
Különös dolgok bukkannak fel a magyar főváros elhagyatott üzleteiben - Mutatjuk, mik lepik el a kirakatokat a következő hetekben
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Minden évben más-más budapesti kerületben szervezik a Nyitva! Fesztivált, amelynek keretében üres budapesti üzletek számára keresnek támogatott keretek között bérlőt, új életet lehelve a város kereskedelmi szövetébe. Most a Józsefvárosba, azaz a VIII. kerületbe költözik az esemény, amely április 24-26. között nyitóhétvégével várja az érdeklődőket a Népszínház utcában.
tovább
2026-04-21
Már látják a magyar cégek, kitől és milyen munkát vesz el az AI
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A mesterséges intelligencia a vállalati IT-ban már nem kísérleti terep: egyre több hazai nagyvállalat és kkv keresi, hol hozhat gyors üzleti értéket, és hogyan vezethető be biztonságosan, megfelelési szempontból is rendben. De hol tart ma a magyar AI-adoptáció, miért lett 2025–2026 fordulója inflexiós pont, és milyen reális hatása van az AI-nak a munkára, valamint az üzemeltetésre? A témát a Portfolio Business Podcastban Varga Botonddal, a SERCO Informatika Zrt. AI és Innovációs Üzletágvezető..
tovább
