nemzetközi hírek
2021-07-13
Leköszönt az amerikai haderő afganisztáni főparancsnoka
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Hivatalosan is leköszönt Scott Miller tábornok az Egyesült Államok afganisztáni missziójának éléről – írja az NPR.
tovább
2021-07-13
Németországban már enyhül az inflációs nyomás
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Németországban a májusban elért 13 éves csúcshoz képest kissé lassult ugyan júniusban a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme, de az alacsony bázishatás és a lakossági fogyasztás lendületes növekedése miatt továbbra is meghaladja az inflációs célt.
tovább
2021-07-13
Elon Musk kijelentette: utál a Tesla vezérigazgatója lenni
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A Tesla vezére, Elon Musk hétfőn tanúskodott, hogy megvédje a cége 2016-os akvizícióját, amikor is a SolarCity-t vásárolták fel, azonban pereskedésig jutott az ügy, hiszen azt állították, hogy ő a hibás az üzlet miatt, amely tele volt összeférhetetlenséggel, és soha nem szállította azt a nyereséget, amit ígért. Musk a bíróságon elmondta, hogy sokkal szívesebben tölti az idejét a tervezőasztal mellett, sem mint, hogy ellássa a vezérigazgatói feladatait.
tovább
2021-07-13
Befagyott a forint, mi mozdíthatja ki innen?
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az utóbbi hetek hektikus mozgásai után 355 körül beragadt az euró-forint árfolyam, eljött a szokásos nyári uborkaszezon. A következő időszakban elsősorban a jegybankok mozgathatják a hangulatot, az mozdíthatja ki innen a forintot is.
tovább
2021-07-13
Megint megbotlott a forint, 356-nál az euró
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az utóbbi hetek hektikus mozgásai után 355 körül beragadt az euró-forint árfolyam, eljött a szokásos nyári uborkaszezon. A következő időszakban elsősorban a jegybankok mozgathatják a hangulatot, az mozdíthatja ki innen a forintot is.
tovább
2021-07-13
Indul a jelentési szezon, vállalati sztoriktól lesznek hangosak a tőzsdék
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a bankrészvények kifejezetten jól teljesítettek, miután a befektetők előzetesen bizalmat szavaztak a ma induló gyorsjelentések előtt, amelyet szokásos módon az amerikai nagybankok indítanak. Az ázsiai piacokon ezt követően ma szintén jó hangulat uralkodott, viszont a határidős indexek állása alapján az európai tőzsdéken mérsékelt elmozdulásokra lehet számítani.
tovább
2021-07-13
Koronavírus: Már több mint 4 millió áldozat világszerte
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A világon már több mint 187 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig meghaladja a 4 millió főt a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
tovább
2021-07-13
A delta variáns az oltottakat is megfertőzi, de csak tünetmentes betegek lesznek
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A koronavírus ellen teljesen beoltottak körében is terjed a delta variáns (korábban indiai variáns) a világon, azonban ezeknek az eseteknek a többsége tünetmentes vagy enyhe. Az új esetek száma a világ egyes részein gyorsan emelkedik, főleg, ahol alacsony az oltottak száma és a delta variáns jelen van, kétsebességessé válik a járvány - hangzott el a WHO hétfői sajtótájékoztatóján.
tovább
2021-07-13
Úgy lazítanak a britek, hogy a tudósok napi 200 halálesetre figyelmeztetnek
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Többszöri halasztás után a jövő héttől feloldja a legtöbb korlátozást a brit kormány – jelentette be Boris Johnson miniszterelnök hétfőn. Pedig a kormányfő szerint a tanácsadók arra figyelmeztetik, hogy a delta variáns miatti újabb hullámban hamarosan megint napi 200 halálos áldozattal kell számolni - írja a Guardian.
tovább
2021-07-13
Meglepően jól pörgött a kínai export júniusban
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A várakozásokkal ellentétben a kínai export növekedése gyorsult júniusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.
tovább
2021-07-13
Tömeges letartóztatás Kubában a tüntetések után
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Legalább száz aktivistát, újságírót és tiltakozót letartóztattak Kubában a hétvégi kormányellenes tüntetéseket követően, amelyekért a kommunista vezetés szerint az Egyesült Államok a felelős - közölte az emigránsok által működtetett Cubalex nevű jogvédő szervezet.
tovább
2021-07-13
A Merkel-korszak véget ért, a hidegháború elkezdődött
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az elkövetkező szűk egy év magában hordozza annak lehetőségét, hogy az Európai Unió politikai működésmódjában alapvető változások induljanak el. Az okok egy része a globális hatalmi játék aktuális fejleményeire vezethető vissza, a változások lehetősége mögött több, speciálisan nyugat-európai technikai tényező is van, a következmények viszont ezzel együtt döntő hatást gyakorolhatnak a keleti tagállamok mozgásterének alakulására.
tovább
2021-07-12
"Mostantól exponenciálisan emelkedni fog a járvány Magyarországon"
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A járványok modellezésével is foglalkozó Vattay Gábor fizikus is arra figyelmeztet, amire a Portfolio a napi új koronavírus-fertőzött adatok megjelenése kapcsán már többször is felhívta a figyelmet a napokban, miszerint az elmúlt napok időszaka volt a járvány újabb nyugvópontja, fordulóponthoz érkeztünk, innentől romlani fognak a járványügyi folyamatok.
tovább
2021-07-12
Csak a beoltottak mehetnek be az éttermekbe Görögországban
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre - jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban.
tovább
2021-07-12
Drasztikus lépés: Franciaországban kötelező lesz az oltás az egészségügyben
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozóknak Franciaországban – írja a CNBC. Emellett a jövőben a mozikban, illetve a vonatokon is kötelező lesz az oltási igazolás vagy a negatív teszt.
tovább
